dummies
 
 

Suchen und Finden

Titel

Autor/Verlag

Inhaltsverzeichnis

Nur ebooks mit Firmenlizenz anzeigen:

 

7 napos program az allergia ellen

von: Dr. Susanne Bennett

HVG Könyvek, 2018

ISBN: 9789633044193 , 312 Seiten

Format: ePUB

Kopierschutz: frei

Windows PC,Mac OSX geeignet für alle DRM-fähigen eReader Apple iPad, Android Tablet PC's Apple iPod touch, iPhone und Android Smartphones

Preis: 7,83 EUR

Exemplaranzahl:


Mehr zum Inhalt

7 napos program az allergia ellen


 

Bevezetés


Cody története

Anélkül a végzetes, húsz évvel ezelőtti Valentin-nap nélkül talán soha nem lettem volna allergológus. Soha nem fedeztem volna fel, hogyan gyógyítható az allergia természetes úton, ráadásul véglegesen. És ez a könyv sem született volna meg!

Cody igazi szerelemgyerek volt, éppen a szerelmesek napján, február 14-én fogant. A várandósságom fantasztikusan könnyen telt – boldog voltam a terhességi hormonoknak köszönhetően, és harmincegy évesen egészségem és erőm teljében éreztem magam. Rendszeresen mozogtam, egészségesen táplálkoztam: tej- és gluténmentes ételek (mindez az előtt, hogy a glutén ilyen felkapott témává vált volna), biozöldségek, vitaminok és halolaj. Csak tisztított vizet ittam, kerültem a szénsavas és alkoholos italokat. Alig 8 kg-ot szedtem fel, ebből közel 4,5 kg volt Cody – aki egészen pontosan 4130 g-mal született.

Majd beindult a szülés, és a helyzet kezdett egyre rosszabbra fordulni. Vékony testalkatom miatt, miután harminc órája vajúdtam a kórházban, végül császármetszést kellett végrehajtani. A sok fájdalomcsillapító és epidurális érzéstelenítő ellenére sem fogom soha elfelejteni, amikor az orvos kiemelte a fiamat a hasamból. Cody hatalmas volt – inkább hasonlított egy három hónapos, mint egy újszülött gyerekre. Az újszülöttek általában „ernyedtek”, a nyakizmaik gyengék, tónus nélküliek, az én pár perces fiam azonban már jobbra-balra forgatta a fejét, mintha körül akarna nézni a szobában. Meggyőződésem, hogy engem keresett! Az orvos a hasamra tette Codyt, aki azonnal rácuppant a mellemre.

Abban a pillanatban megértettem, hogy az életem célja csakis az lehet, hogy őt védelmezzem és tápláljam. És valóban ez lett – sokkal inkább, mint azt valaha is gondoltam.

Hazavittük, és az első pár hónapban George és én csodálatos boldogságban éltünk az újszülöttel. Cody lett életem értelme. Addig el sem tudtam képzelni, hogy képes vagyok ilyen eufóriát átélni.

Az idilli állapot azonban nem tartott sokáig. A szeretet és a boldogság nem múlt el, de az örömteli pillanatainkat szinte észrevétlenül kezdte beárnyékolni az aggodalom. Szorongás. Szomorúság. Kétségbeesés. És a félelem, hogy elveszíthetjük Codyt.

Codyn alig három hónaposan allergiás tünetek kezdtek megjelenni. Nemcsak egy egyszerű tüsszögési rohamról beszélek, vagy egy pár nap alatt elmúló kiütésről. Minden különösebb ok nélkül többféle, súlyosabbnál súlyosabb allergiás reakciót kezdett mutatni, köztük csalánkiütést, híg, nyálkás székletet, folyamatosan folyt az orra, komoly kiütései voltak, vírusfertőzései során pedig sípolva vette a levegőt. A gyerekorvos nem tartotta súlyosnak – szerinte mindez gyakran előfordul újszülötteknél. Bár a szavai valamennyire megnyugtattak, Cody szenvedését látva továbbra is élt bennem a gyanú.

Ekkor következett be a fordulópont. Hat hónaposan Cody álla alatt ekcémás kiütés jelent meg, amely nem akart elmúlni. Még a gyerekorvos által felírt erős szteroidos kenőccsel is próbálkoztunk – mindhiába. Mivel magam is az egészségügyben dolgoztam, éreztem, hogy valami nem stimmel, és elkezdtem a mélyebb okokat kutatni, hogy vajon miért reagál ilyen érzékenyen a szervezete. Úgy döntöttem, hogy tudományos alapossággal közelítem meg a problémát, ellenőrzött kísérlet segítségével. Pár hajszálát levágtam és beküldtem egy laboratóriumba. Teljesen megdöbbentettek az eredmények: magas nikkel- és higanyszintet mutattak ki – a hajszálaiban!

Vajon honnan kerülnek egy csecsemő szervezetébe ilyen mérgező fémek? Elkezdtem utánaolvasni. Elmentem kedvenc helyemre, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem orvosi könyvtárába, böngésztem az internetet, és elolvastam mindent, amit csak ezekről a fémekről találtam. Hamarosan megtudtam, hogy a nikkel gyakran okoz bőrkiütést és vált ki allergiás reakciókat. Íme, az első nyom! Eszembe jutott, hogy kamaszkoromban átéltem valami hasonlót. Valahányszor nem tiszta aranyból készült bizsut viseltem, a fülcimpámon kiütések jelentek meg. „Nikkelallergia, amit tőlem örökölt a fiam!” – állapítottam meg.

Cikáztak a fejemben a gondolatok. Vajon hol érhette Codyt ilyen mértékű nikkelterhelés? Hiszen csak biobébiételt kapott. Egyszer csak beugrott: minden alkalommal rozsdamentes acélból készült kanállal etettük! Sőt, minden lábasunk és serpenyőnk rozsdamentes acélból vagy alumíniumból készült. Gyorsan lecseréltem az összes edényünket vas-, üveg- és zománcozott edényekre, amelyek nem allergének. Cody etetéséhez pedig fa-, illetve porcelánkanalat használtam, és – micsoda meglepetés! – egy héten belül eltűnt az álláról a kiütés.

Belelkesedtem. Arra gondoltam, hogy némi tudományos ismerettel, kutatómunkával és otthoni kísérletezéssel sikerült kigyógyítanom az allergiájából. De ez csak hiú ábránd volt. Az álla alatti kiütés valóban elmúlt, de ez csupán a kezdete volt az allergia elleni küzdelmünknek, amely végül három évig tartott. Az első születésnapjáig Codyn más típusú allergiás tünetek is megjelentek: állandóan bedugult és folyt az orra, gyakran volt náthás, az arcán és a testén pedig csalánkiütés és másféle kiütések jelentek meg. Számos légzési nehézséggel járó betegségen esett át, amelyeket az orvosok végül asztmaként diagnosztizáltak. Ez egy olyan légúti megbetegedés, amely során a légutak erősen beszűkülnek, és nehéz levegőt venni. Az ekcéma és az orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) tünetei mindennaposak voltak, és az orvosok is kezdték feladni a dolgot. A rhinitisre felírt orvosságoktól felgyorsult a szívverése, ideges és nyugtalan lett. A szteroidos kenőcsök csak félig-meddig használtak. Amikor pedig az egész testén vörös és gyulladt volt a bőr, képtelenség volt mindenütt ilyennel bekenni. Tudtam, hogy a túl sok szteroid ártalmas lehet egy csecsemő érzékeny bőrére és szervezetére. Kétségbe voltam esve. Hiába támogatott mindenben George, a családom és a barátaim, úgy tűnt, a helyzet soha nem fog jobbra fordulni.

Majd belém hasított egy gondolat: Cody hajszálának elemzése nemcsak magas nikkelszintet, hanem magas higanyértéket is igazolt. Ideje volt ismét kutatómunkába fogni. Egy idő után rátaláltam az ún. magzati nehézfémterhelés szindrómára. Az ebben szenvedő gyerekek szervezetébe még magzatként, az anyaméhből kerülnek be azok a nehézfémek, amelyeknek az anya van kitéve. Ismét törni kezdtem a fejemet: vajon mikor érintkeztem higannyal? Az 1990-es évek elején még egyetlen orvos vagy terhességgel foglalkozó könyv sem ajánlotta, hogy a várandósok ne nagyon fogyasszanak halat vagy más tengeri ételeket. Csak évekkel később jelentek meg a hírek arról, hogy a terhesség alatt fogyasztott tonhal például a magzati fejlődés szempontjából veszélyeket hordozhat. Anélkül, hogy tisztában lettem volna a következményekkel, a várandósságom alatt hetente háromszor-négyszer is tonhalat ettem. Így a higany bejuthatott a méhemben fejlődő Cody szervezetébe is. Ez volt a második nyom.

A higanymérgezéssel kapcsolatban azonban rájöttem még egy dologra. Elmentem a fogorvosomhoz, ahol megtudtam, hogy három amalgámtömésem van (ezek színe ezüstös vagy szürke, attól függően, hogy mennyire régi a tömés), és az egyiken, amelyik higanyötvözetet (higany, ezüst, ón, cink és réz) tartalmazott, egy hatalmas repedés keletkezett. A fogorvosom szerint nagy valószínűséggel a tömésből folyamatosan higany jutott ki a terhesség és a szoptatás alatt. Valahányszor rágósabb étel volt a számban, parányi mennyiségű higanyt is lenyeltem! Sőt, valahányszor 40 °C-nál forróbb folyadékot ittam, a mérgező nehézfém párologni kezdett, és ennek a belégzésével tovább mérgeztem magam.

Az a rettenetes igazság, hogy a saját anyatejemmel mérgeztem a gyermekemet. Aznap éjjel még keservesebben sírtam, mint korábban, amikor egyszerűen csak nem értettem, mi baja lehet Codynak. Végre rájöttem, és iszonyú nehéz volt elfogadnom, hogy én magam okoztam a szenvedését. Ráadásul, lehet, hogy már túl késő. Cody ösztönösen soha nem akart a jobb mellemből enni – ugyanezen az oldalon (a jobb alsó fogsoromon) volt a repedt amalgámtömés is. A jobb oldalon mellszívót kellett használnom, nehogy elapadjon a tej. Végül egy teljes évig mérgező anyatejjel tápláltam, mielőtt elválasztotta volna magát. A bűntudat teljesen maga alá temetett.

A mai napig nem találkoztam olyan gyerekkel vagy felnőttel, akinek olyan magas higanyszintje lett volna, mint a fiamnak hat hónapos korában. Mégis mit lehet tenni egy kisgyerekkel, aki olyan sok ételre reagál rosszul, hogy szinte lehetetlen rendesen etetni? Tojás, eper, az összes mag, banán, a zöldségek többsége – mind tiltólistán voltak. A legrosszabb időszakban Cody szó szerint csak tízféle ételt tudott megenni allergiás reakció nélkül – ami általában kiütés vagy fulladás, vagy mindkettő formájában jelentkezett nála. Mi a teendő, ha ugyanez a gyerek köhögni és tüsszögni kezd, ahogy belép egy helyiségbe, ahol valaki parfümöt vagy légfrissítőt használt, vagy ha megérzi a gumi szagát? És ha az orvosi beavatkozásoktól ráadásul tovább romlik az állapota? A fiam első éveiben naponta estem kétségbe emiatt.

Az első két évben rengeteg...